Alig másfél hónap van hátra karácsonyig, közeledik a kereskedelemben már megszokott ünnepi roham, amit – immár hagyományosan – hazánkban is a november második felében esedékes Black Friday akciók nyitnak majd meg. Az Árukereső.hu és a GKI Digital éves rendszerességű közös kutatása, a hazai internetező felnőtt lakosság körében idén is arra keresi a választ, hogy milyen ajándékokkal tervezzük meglepni szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket.

8 embernek veszünk ajándékot

Az elmúlt 4 év tekintetében minden bizonnyal az idén lesz a „leggazdagabb” a magyar internetezők karácsonya – 2019-ben átlagosan 8 fő megajándékozását tervezik az internetezők, és az ajándékokra szánt költségkeret is 5 éves csúcson van: a tavalyi 41 ezer forint helyett idén már átlagosan 48 400 forintot tervezünk költeni az ajándékokra összesen, ami több mint 20 ezer forinttal haladja meg a négy évvel ezelőtti keretet. A megajándékozandók körét a szűk, valamint a tágabb család mellett barátok, kollégák, egyéb ismerősök alkotják.

Tájékozódás: A legtöbben már az ár-összehasonlító oldalakat használják elsőként

Az internet vásárlásban betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen. Az online vásárlás dinamikus fejlődése mellett, már a rendelés előtti tájékozódásban is megelőzi az internet az olyan hagyományos csatornákat, mint a bolti nézelődés, vagy az akciós újságok és egyéb hirdetések, reklámok böngészése. Újdonság azonban, hogy helycserére került sor a világhálón belüli tájékozódási források sorrendjében: 2019-ben már az ár-összehasonlító oldalak (pl.: Árukereső.hu stb.) használata a legkedveltebb megoldás a vásárlás előtti tájékozódás és termékkeresés során (74%), megelőzve a webáruházak kínálatának átnézését (57%), valamint az internetes keresőkből (pl.: Google, Bing stb.) induló tájékozódást (55%).

Az ár-összehasonlító oldalak térnyerése az utóbbi évek trendjeit figyelembe véve nem meglepő. Amellett, hogy a funkciók tekintetében természetesen továbbra is központi szerep jut a legjobb ajánlatok megtalálásának – a magyar internetezők 61%-a szerint ez az oldalak legfontosabb funkciója – hasznosak és ezért egyre népszerűbbek a termékkereséshez, termékválasztáshoz kötődő új funkciók is.
Az ország legnépszerűbb ár- és termék összehasonlító oldalaként az Árukereső.hu ezen extra szolgáltatások nyújtásában élen jár. Az oldalon lehetőség van részletes, paraméterezett termékkeresésre, ár-figyelésre, valamint kereskedők és konkrét termékek értékelésére is. Ezek révén az Árukereső.hu meghatározó szerepet játszik a magyar online vásárlások segítésében a megfelelő termék kiválasztásától, egészen a legmegbízhatóbb kereskedő megtalálásáig. Látogatói jelenleg több mint 3500 webáruház 14 millió ajánlata közül válogathatnak az oldalon.

Az internetezők az online vásárlásra voksolnak

A tájékozódás mellett már a beszerzések jelentős része is az interneten zajlik: a magyar netezők 80%-a idén is tervez belföldi webáruházból rendelni, de 18% külföldi rendelés lehetőségét se veti el, átlagosan 14 ezer forintot szánva erre. 

Azok, akik az online feltérképezést követően nem internetről rendelik meg a terméket, leginkább továbbra is plázákban (54%) vagy hagyományos boltban, szaküzletben (29%) vásárolnak majd idén is. A külföldi rendelésekben élen járnak a férfiak, plázákban viszont szívesebben vásárolnak a nők, illetve a fiatalok és nyugdíjasok.

Összetett folyamat az ajándékok beszerzése

Ugyan az ajándékok beszerzését nem lehet elég korán elkezdeni (az internetezők 21%-a már októberben nekilátott), a legtöbben nem kötik ezt a folyamatot konkrét időszakhoz, hanem inkább a megfelelő akciókra várnak (39%). Ettől függetlenül az internetezők többsége nem akarja az utolsó napokra hagyni az ajándékvásárlást.

A halogatás leginkább a legfiatalabb (Z generációs) vásárlókra és férfiakra jellemző. Ők nagyobb eséllyel hagyományos módon intézik majd a beszerzést, például plázákat járva keresnek ajándékötletet az ünnepet megelőző napokban.

Érdekesség, hogy a nemek között ilyen téren nagy különbségek mutatkoznak. A női vásárlók előbb neki állnak az ajándékgyűjtésnek, és a legjobb akciókat remélve, elnyújtják a vásárlásokat egészen december közepéig. Ezzel szemben a férfi vásárlók szívesebben intézik az ajándékbeszerzést tömbösítve, egy-egy kiemelt időszakra/akcióra koncentrálva. Esetükben ezért a Black Friday – mint alkalom – 2x olyan népszerű ajándékvásárlás céljából, mint a nőknél.

Ár-érték szempontok mentén döntünk, de még mindig a klasszikus ajándékokban hiszünk

A megfelelő karácsonyi ajándék kiválasztása sosem egyszerű feladat. Az árcédula mellett évről évre egyre hangsúlyosabbá válnak az egyéb szempontok is: ilyen tekintetben a legtöbben (46%) az ajándékba szánt termék ár-érték aránya alapján döntenek folyamatosan figyelve, hogyan változik az ajándékba szánt termék ára, törekedve arra, hogy a lehető legkedvezőbb akciót csípjék el.

Az ajándékok kapcsán továbbra is a klasszikusokra esküszünk. A három legnépszerűbb termékkategória:

  1. ruházati cikk (44%)
  2. szépségápolási termék, kozmetikum (37%)
  3. játék (36%)

Miközben a nőknél a dobogó ugyanezen a három termékkörből áll, a férfiak ajándékozási listájának képzeletbeli dobogójára a ruhák mellett felkerültek a számítástechnikai cikkek és a mobiltelefonok is.

A Black Friday akciók során inkább még magunknak vásárolunk

Idén az aktív internetezők 1/5-e – kb. 1,2 millió ember – az ajándék beszerzések kapcsán is számít a novemberi Black Friday akciókra, bízva a jó ajánlatokban és a széles választékban. Ugyanakkor a magyar vásárlók a Fekete Péntek akciók során elsősorban még nem a karácsonyi ajándékokat vásárolják, hanem saját, az akciós időszakra halasztott beszerzéseiket valósítják meg.

Ennek megfelelően – bár az ünnepi szezon a Black Friday-al indul – novemberben leginkább a számítástechnikai eszközök (46%), szórakoztató elektronikai cikkek (44%), okostelefonok (45%) és nagy háztartási gépek (39%) vásárlását tervezik a vásárlók. Miután a saját vásárlásokkal végeztek, még átböngészik az ajánlatokat karácsonyi ötletek és ajándékok után kutatva, de a karácsonyra szánt meglepetések vásárlásával sokan inkább megvárják a december eleji fizetést. A férfiak jellemzően konkrét termékkör vagy termék akciós árát várják, míg a nők nyitottabbak, és inkább azt nézik, mit lehet leértékelve kapni.

Akár 2-3 hétig is tarthat a Black Friday

Az Egyesült Államokban évtizedek óta a Hálaadást követő első péntek, azaz a Fekete Péntek jelenti az ünnepekre való bevásárlási szezon kezdetét. A hivatalos Black Friday ebben az évben viszonylag későn, november 29-én esedékes. Amerikában az üzletek erre az egy napra hatalmas akciókkal készülnek, korábban nyitnak és később zárnak, a vásárlók közül pedig sokan szabadnapot vesznek ki a munkahelyükön.

Magyarországon is egyre népszerűbb a kezdeményezés, de még közel sincs ekkora hagyománya, mint a tengerentúlon, ezért a magyar piacon érdekelt kereskedők többsége várhatóan a tavalyi évhez hasonlóan idén se várja majd meg a hivatalos dátumot a saját akciójával. Ennek következtében már november közepétől lehet számítani nagy áresésekre, melyetket az Árukereső.hu oldalán folyamatosan nyomon követhető például az árdiagram funkció segítségével.

Módszertan:

A kutatást az Árukereső.hu megbízásából a GKI Digital készítette el 2019 októberében. A felmérés online adatfelvétellel valósult meg, 3056 fős válaszadói minta alapján. Az elemzés során a kapott eredmények az aktív internetezők körére vonatkozóan kor szerinti megoszlás tekintetében reprezentatív módon kerültek feldolgozásra. Az adatfelvétel módjából és az elért célközönségből adódóan a kutatás az aktív internetezők karácsonyi vásárlási terveit mutatja be.

Share This