A GKI Digital immáron második éve publikálja a 10 legnagyobb e-kereskedő rangsorát

2015-ben Magyarországon elsőként a GKI Digital készített az iparági szereplőkről nyilvános rangsort a forgalmi adatok alapján.

Idén, részben a hagyományteremtés szándékával, ismét elkészítettük a Toplistát. Ennek alkalmából megszólaltattuk az érintett szereplők képviselőit is. Az összeállítás során azokat a cégeket vettük figyelembe, melyek magyar tulajdonban vannak, vagy hazánkban hivatalos képviselettel, leányvállalattal rendelkeznek.

A rangsor kiinduló alapját a GKI Digital negyedéves rendszerességű Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozata és szakértői modellezés adta. A végső eredmények egymástól függetlenül, de minden érintett szereplővel egyeztetésre kerültek, így azok teljes mértékben a valós forgalmi adatokat tükrözik.

 

10 kereskedő = 92 milliárd forint forgalom

A TOP10 súlya a teljes online kiskereskedelmen belül jelentősen nőtt 2015-ben. A 10 legnagyobb e-kereskedő összesített, online értékesítésből származó árbevétele elérte a 92 milliárd forintot, ami a teljes hazai online kiskereskedelmi forgalom 34%-át jelenti, ehhez együttesen közel 4,7 millió vásárlás társult (ami a teljes vásárlásszám 21%-a).

A lista szereplőinek mindegyikére elmondható, hogy a maga területén kiemelkedő eredményeket ért el, függetlenül az értékesített termékek körétől, a működés modelljétől, vagy épp a hátországtól és az anyagi lehetőségektől.

 

Élen az Extreme Digital

A lista első helyére ismét az Extreme Digital került, ezzel továbbra is ő Magyarország legnagyobb forgalmú e-kereskedője.

A dobogó 2. és 3. helyén a két másik webpláza, az eMAG és a MALL osztozik. Őket követi a Media Markt, aki idén is megőrizte 4. pozícióját. Egy év alatt három helyet javítva, idén 5. az élelmiszer házhoz szállítást új magaslatokba emelő Tesco. A műszaki szereplők által uralt listán még mindig stabilan tartja magát a Libri-Bookline csoport, aki immár dedikáltan a kultúrára koncentrál, ezúttal a 6. helyen. Hetedikként a tartalomszolgáltatást és az értékesítést ügyesen ötvöző iPon áll, míg a 8. pozícióban – új belépőként – a nagy múltú Aqua szerepel, aki az egyik legrégebbi magyar tulajdonú online áruházként került fel a listára. A rangsor 9. és 10. helyét két, a maga nemében egyedi cég foglalja el. A 9. helyen lévő  Bónusz Brigád egyedüliként értékesít a termékek mellett szolgáltatást is, és építi üzleti modelljét a kedvezményekre. A rangsort pedig a Tchibo zárja, aki a mással nem összehasonlítható prémium életmód termékeinek köszönhetően immár második alkalommal bizonyította, hogy helye van a listán.

Erőteljesen nyílik az e-kereskedelmi olló

Az aktuális lista szereplői összesen több mint 70%-os bővülést értek el egy év alatt pusztán az online értékesítés tekintetében, miközben a teljes online kiskereskedelem növekedése “csupán” 16% volt.

A piacvezető áruházak és a kisebb szereplők között tehát mélyül a szakadék ami a növekedési lehetőségekben is megjelenik. Az egyre koncentráltabb piac eredményeképpen a kisebb online boltok kilátásai jelentősen átalakulnak. Amíg a legnagyobbak a termékpaletta szélesítésével és ezáltal a minél tágabb fogyasztói réteg megszólításával érnek el sikereket, a kisebb kereskedők a specializálódás és a szakosodás segítségével törhetnek ki a leginkább.

 

Folyamatos megújulás

Miközben a lista szereplői közül kilencen már tavaly is a legnagyobbak között szerepeltek, addig a háttérben egy év leforgása alatt is komoly változások történtek. A legnagyobb szereplők tulajdonos váltása mellett a kínálat – és raktárkapacitás – folyamatos bővítése, a szolgáltatások és a weboldalak megújítása, valamint a korábbi éveknél erőteljesebb marketing aktivitás jellemezte a szereplők tavalyi évét.

2015-ben a műszaki cikkeken belül egyértelműen a háztartási fehéráru online értékesítése volt a sláger. Emellett a mindennapi élelmiszerek internetes rendelése is látványos növekedésnek indult, ez pedig végső soron jó hatással van a többi online szektor fejlődésére is. Természetesen az igényes tartalom és a minőségi áruk fogyasztókhoz való eljuttatása, valamint a folyamatos megújulás is mind a siker záloga volt 2015-ben.

 

Változóban a vásárlói szokások is

A 10 legnagyobb szereplő kiemelt helyzetét a GKI Digital lakossági kutatásai is alátámasztják. A magyar vásárlók egyre tudatosabbak és fogékonyabbak az online vásárlásra, ugyanakkor rendeléseiket sokkal bátrabban adják le egy ismert, nagy választékkal, kiforrott és gyors működéssel rendelkező webáruháznál.

 

A siker záloga a TOP10 szemével

A kialakult ranglista mellett fontosnak tartottuk, hogy a legnagyobb szereplők maguk is megszólalhassanak és elmondhassák a véleményüket arról, hogy tapasztalataik szerint mi a saját sikerük kulcsa. A magyar piac legnagyobb e-kereskedőinek beszámolója ugyanakkor rávilágít arra, hogy a sikerhez vezető utat nem lehet egységesen és könnyedén meghatározni. Az elért eredmények nemcsak a hosszú és kitartó munkának, hanem a folyamatos és előre tekintő szakmai elhivatottságnak is köszönhetőek.

A következőkben a 10 online áruház véleményét mutatjuk be. A lista elkészítésében nyújtott segítségüket, közreműködésüket ezúton is köszönjük és a korábbiakhoz hasonló sikereket kívánunk számukra a 2016-os évre is!

 

Extreme Digital

„Hibrid modellünk mellett leginkább a folyamatos fejlődés, az újdonságok gyors adaptálása és a vásárlóinkkal való folyamatos kommunikáció az előnyünk oka. De a növekvő versenyben nagy hangsúlyt fektetünk beszállítói kapcsolatainkra is, hiszen ez biztosítja széles termékkínálatunk alapját és vásárlóink gyors kiszolgálását. Folyamatosan bővítjük raktárkészleteinket is, hogy vásárlóinkat minél gyorsabban, akár 4 órán belül is ki tudjuk szolgálni. Az a célunk, hogy megőrizzük vezető szerepünket a piacon. Tavaly az Extreme Digital stratégiai partnerséget kötött egy multinacionális vállalattal, a Steinhoff Internationallal, mely házasság hosszú távon támogatni fogja a globális piaci szereplőkkel folytatott versenyt és a további külföldi terjeszkedésben is segít bennünket. A partnerségnek köszönhetően új termékkategóriák bevezetését tervezzük, így hamarosan akár bútorokat is lehet rendelni tőlünk.”

Várkonyi Balázs – ügyvezető igazgató, Extreme Digital

 

eMAG

„Az eMAG, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb online kereskedője, amely Magyarországon is töretlenül igyekszik a legszélesebb termék- és szolgáltatásskálát kínálni a tudatos fogyasztóknak és ehhez valóban jó úton halad. Az eMAG.hu több mint 4.000 márka, 300.000 termékét kínálja, illetve 400 feletti partnerhálózattal rendelkezik, akik saját termékeiket  értékesítik az eMAG Marketplace hálózatán. Webáruházunk jól ismert vevőközpontú szemléletéről, amelyet olyan szolgáltatásokkal értünk el, mint az ingyenes szállítás vagy a 30 napos termék-visszaküldési jog, illetve olyan, az eMAG nevéhez fűződő nagyszabású vásárlási események, mint a Black Friday vagy az Árak Forradalma.”

Hunyady László – marketing menedzser, eMAG

 

MALL

„A 10 éves MALL.hu 2015-ben profitábilis működésének megerősítésére fókuszált, amely során számos fejlesztést hajtott végre a felhasználói élmény növelése érdekében. A cég által képviselt értékesítési filozófia alapja, hogy az internetes piacra jellemző alacsony marginok mellett a lehető leghatékonyabb működést tudjuk megvalósítani, miközben a vásárlók számára az elérhető legjobb és legmegbízhatóbb szolgáltatást nyújtjuk. Ezen célok alapján 2015-ben az operációs folyamatok tökéletesítése mellett a termékskála szélesítése került fő fókuszba, a vásárlók potenciálisan minél szélesebb körének hatékonyabb megszólítása és kiszolgálása érdekében. A változások részeként a weboldal teljes körű megújítása járult hozzá még jelentősen a vásárlási élmény maximalizálásához. A hagyományos és mobil platform megújítását követően a MALL.hu a már megszokott jelentős arányú teljesítményalapú kampányok mellett számottevő ATL tevékenységgel erősítette márkaismertségét. Az év során a folyamatok és felületek tökéletesítésébe fektetett munka a téli szezonban magas minőségű és zökkenőmentes ügyfélkiszolgálást tett lehetővé, így a piacon szinte egyedüliként tudtuk biztosítani a Black Friday során a fennakadások nélküli működést és vállalásainknak megfelelően kiszolgálni vásárlóinkat az ezt követő karácsonyi időszak során. Az év során szerzett tapasztalatokra építkezve komoly elvárásokkal állunk a 2016-os év elé.”

Rédey Iván – ügyvezető igazgató, MALL

 

Media Markt

„Az ország egyik legnépszerűbb műszaki áruházláncaként, a Media Markt alig három éve kezdte el felépíteni ténylegesen az online jelenlétét. A növekvő verseny, valamint az online csatornák erősödése és az új fogyasztói igények felmerülése miatt döntöttünk az online láb kiépítése mellett. Mára ki merjük jelenteni, hogy az online értékesítés pozitívan hatott az offline forgalmunkra is. A webshop indulásakor az online rendeléseket mindössze egy áruházunkból szolgáltuk ki, a növekedés érdekében azonban 2014 végén megnyitottuk a Media Markt dedikált e-commerce raktárát. Emellett az online értékesítés professzionálisabb kiszolgálásának érdekében módosítottuk a belső folyamatainkat is. A gyors növekedésünk a fejlesztések mellett leginkább a márkanév – és az azzal párosuló bizalom – erejének, valamint a széles, és egyre növekvő választéknak is köszönhető.”

Szigeti Ferenc – ügyvezető igazgató, Media Markt webáruház

 

Tesco

“Az elmúlt évben jelentős fejlesztéseket és bővítéseket hajtott végre a Tesco, hogy Online üzletága továbbra is a piac egyik meghatározó szereplője legyen. 2013 óta többszörösére növelte kapacitását, bővítette szolgáltatásának lefedettségét, szélesítette és mélyítette a termékkínálatát, mindezt tette úgy, hogy a legfontosabb szereplőt,  a vásárlót tartotta mindig a fókuszban. Természetesen a fejlődés alapvető mozgatórugói, a Tesco márkanév, a kiszolgálás magas színvonala és a folyamatos megújuláskészség elengedhetetlen feltételei a sikernek. Az Online Bevásárlás mára az áruházlánc egyik legdinamikusabban fejlődő területe lett. A szolgáltatás feltételeit folyamatosan vizsgáljuk, fejlesztjük és bővítjük, hogy továbbra is a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki vásárlóinkat. Az idei fejlesztésekkel több vásárlót érünk el, szélesebb körben biztosítjuk a lehetőséget a vásárlásra amivel reméljük még több elégedett vásárlót üdvözölhetünk felhasználóink körében.”

Sebestyén Péter – e-kereskedelmi vezető, Tesco

 

Libri-Bookline

„2015 kiemelkedően sikeres év volt a Libri-Bookline életében. Megújult a Bookline, arculatot váltott a Libri, a Libri könyvesbolt-hálózata pedig 46 boltra bővült. A cégcsoport szerint a világban és a cég életében bekövetkező változásokban egy dolog állandó: a kultúra iránti igény. A könyvpiac szempontjából kiemelkedő fontosságú karácsonyi szezon a vártnál is jobb eredményeket hozott a 2016-tól Libri-Bookline néven futó cégcsoport számára, hiszen december közepén már meghaladta a teljes tavalyi forgalmát, így 2015 volt a cég eddigi történetének legjobb éve. A cégcsoport minden tagjánál ráadásul nagy horderejű változások valósultak meg. A Bookline új, fiatalos és lendületes arculatot kapott, a Libri online felületein és boltjaiban letisztult, elegáns külsővel találkozhatnak a könyvszerető vásárlók az immár 46 boltra bővült Libri könyvesbolt-hálózatban. A kultúra felé fordulását a cég a nevében is láttatni kívánja: 2016 májusától Libri-Bookline néven folytatja tovább működését. A cégcsoport 2015-ben megfogalmazott víziója és missziója szerint a vállalat életének középpontjában a kultúraközvetítés előtérbe helyezése és az olvasás népszerűsítése áll, a cégcsoport fókuszáltan a könyvek, az olvasás és a kultúra népszerűsítését tűzte ki célul.”

Kovács Péter – vezérigazgató, Libri-Bookline

 

iPon

“Az iPon számára a kezdetektől kiemelten fontos a látogatók, vásárlók számára biztosított szakmai tartalom. Online áruházunk mellett a hazai tech-oldalak egyik kiemelt szereplőjeként mindig is elkötelezettek voltunk és leszünk fogyasztóink magas szintű kiszolgálásában, mivel úgy véljük a megfelelő termék megtalálásához ez ma már egy elengedhetetlen segítség a látogatóinknak. A kiemelt garancia biztosítása, a szakmai hozzáértés igazolása mind olyan tényező, amely az online világban – az egyik legtelítettebb piac esetében – nélkülözhetetlen a dinamikus növekedéshez. Ez a hozzáállás sikereink záloga, amelyet folyamatosan igazol, hogy a vásárlók és a téma iránt érdeklődők is hiteles szereplőként tekintenek ránk.”

Az iPon képviselője

 

Aqua

„Az Aqua az egyik legrégebbi magyar, online áruházként 1998 óta meghatározó szereplője a számítástechnikai piacnak. Hiszünk abban, hogy a webkereskedelem és a bolti értékesítés együtt erősíti egymást, így webáruházunk mellett hozzáértő kollégáink 5 szaküzletben állnak vevőink rendelkezésére. Számos szakemberünk dolgozik azon, hogy a piaci trendeknek leginkább megfelelő készlettel töltsük fel üzleteink polcait és központi raktárunkat, ahonnan azonnal elérhetik, megvásárolhatják termékeinket. Pontos raktárkészletünk üzletre lebontva, megtalálható weboldalunkon. Ügyfeleink sokszínűségének megfelelni számunkra lelkes kihívás, mert a hardcore gamer-től a barkács árut, televíziót, fényképezőt, laptoppot kereső felhasználón keresztül a legújabb szépség ápolási cikk iránt érdeklődő is meg tudja találni nálunk számítását. Tapasztalataink szerint vásárlóinknak továbbra is fontos, hogy a weben történt tájékozódás mellett üzleteinkben is megtekinthessék a kinézett cikket, illetve értékesítőinktől mind a vásárlás során, mind későbbiekben szaktanácsot tudjanak kérni. Büszkék vagyunk rá, hogy kitartó munkánkkal és vásárlóink belénk vetett bizalmával 2016-ban már egyike vagyunk a legnagyobb forgalmú, 100%-ban magyar tulajdonú webáruházaknak. Ez ügyfeleinknek is fontos, hiszen azon túl, hogy magyarországi munkahelyeket teremtünk, vásárláskor is bizalmat ad, hogy mindet biztosan megtalál. Célunk, hogy ügyfeleink jól érezzék magukat, amikor velünk kapcsolatba kerülnek, akár vásárolnak, akár csak információra van szükségük, vagy épp letöltik a legújabb telefonos játék applikációnkat.”

Polgár Norbert – ügyvezető, tulajdonos, Aqua

 

Bónusz Brigád

„Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar tulajdonú cégek közül kimagasló eredményt értünk el és, hogy egyedülálló üzleti modellünkkel hosszú ideje tartjuk a pozíciónkat, kiemelt külföldi befektető nélkül is. A TOP10 cég közül egyedül mi értékesítünk utazást és szolgáltatást, ami azért is érdekes, mert – annak ellenére, hogy a főleg elektronikai termékeket forgalmazó cégek nagyobb kosárértékekkel dolgoznak – fel tudtuk venni a versenyt árbevételben is. A tavalyi év tekintetében ajánlataink számát megtöbbszöröztük, valamint folyamatos fejlesztéssel biztosítjuk, hogy márkaértékünk tartósan erős maradjon. A közösségi ökoszisztéma kedvelt funkcióit ötvözve a bonuszbrigad.hu új köntöst kapott, aminek révén számos hasznos eszközzel kedveskedünk régi és új vásárlóinknak, hogy jól érezzék magukat vásárlás közben. Partnereinket többszintű minőségi kritérium során gondosan megválogatjuk és vásárlóink visszajelzései alapján rangsoroljuk. A közeljövőben több új projektünk indul, (pl: goood.hu) amivel új dimenziókat nyitunk a rendkívül gyorsan változó e-kereskedelmi piacon mind a vásárlóink, mind a partnereink részére.”

Donáth Fruzsina – operatív igazgató, Bónusz Brigád

 

Tchibo

„Véleményem szerint a Tchibo online sikerét öt tényező határozza meg. Az első, hogy az anyacég régóta és teljes vállszélességgel elkötelezett az e-commerce iránt, amit jól igazol a tény, hogy idén ünnepeljük a német webáruház fennállásának 20 éves évfordulóját, tavaly pedig elnyertük Németországban a legjobb általános online-offline retailer díjat. Emellett nagyon fontos, hogy tiszták a szervezeti viszonyok és a felelősségi körök, az online üzletág dedikált és lokalizált csapatokkal működik, saját büdzséből gazdálkodik. Harmadrészt értjük a modern kor vásárlói viselkedését, a cross-platfom és cross-channnel mechanizmusokat, tavaly óta már idehaza is építünk rá. Negyedik szempont a villámgyors nemzetközi tudásmegosztás, a vezetők több országért is felelnek, ezért nem szükséges replikálni a szakmai vezetést, ugyanakkor egyből implementálható, ami valamelyik országunkban jól működik, nem követjük el ugyanazokat a hibákat, gyorsan tanulunk. Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos szempont az egyediség, ami az üzleti modellünk fontos része: a Tchibo termékek egy az egyben nem összehasonlíthatók más márkák és kereskedők termékeivel, meghatározott időszakban, korlátozott ideig és mennyiségben árusítjuk őket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy közel négy év alatt egy hihetetlenül erős high-value vásárlói bázist építettünk fel, akik a maguk körében véleményvezérek, kevésbé ár érzékenyek és szeretik a Tchibo márkát, ami azért fontos, mert szerethető, barátságos európai márkának tartjuk magunkat mind a kávé, mind pedig a non-food területen. A magyar üzletág továbbra is a legkisebbnek számít a cégen belül, ami valószínűleg már így is marad, viszont nagyot léptünk előre a nyereségesség irányába, ami nem volt elvárás az idei évben.”

Németh Norbert – e-kereskedelmi vezető (HU & PL), Tchibo

 

Módszertan

A 10 legnagyobb online kiskereskedő sorrendjének kialakítása során a hazai székhellyel, vagy képviselettel rendelkező, aktív marketing-tevékenységet folytató, magyar nyelven jelenleg is működő, forintban árazó, fizikai terméket (is) értékesítő webáruházak 1400-as sokaságát vettük alapul. A sorrendet kizárólag az online értékesítésből származó, 2015-ös naptári évre vonatkozó árbevétel alapján állapítottuk meg. Az összeállítás elsődleges forrása a GKI Digital és az Árukereső.hu Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozata, mely negyedéves rendszerességgel monitorozza a hazai e-kereskedők online teljesítményét. A gyűjtött, egyedi adatokat kutatóink szakértői elemzés, modellezés és az elérhető, nyilvános cégadatok segítségével összegezték, létrehozva ezzel a kiinduló alapként szolgáló sorrendet. A végső eredmények egymástól függetlenül, de minden érintett szereplővel egyeztetésre kerültek, így azok teljes mértékben a valós forgalmi adatokat tükrözik.

GKI Digital

 

Share This