2014-ben a hazai nyomtatott könyvek piaca mind eladott példányszám, mind a forgalom alapján tovább csökkent. Történik mindez annak ellenére, hogy a felnőtt lakosság negyede továbbra is aktív könyvvásárlónak minősül: az olvasók idén átlagosan legalább 4 könyvet vásároltak.

A GKI Digital 2014 novemberében végzett 1000 fős kutatása alapján a felnőtt lakosság körében minden negyedik emberről mondható el, hogy már legalább egy könyvet vásárolt ebben az évben. Ez az arány a vásárlószámot tekintve több mint 2 milliós piacot jelent a könyvkiadók számára.

A közönség körében a vásárlási hajlandóságot leginkább az iskolai végzettség, illetve az ezzel szorosan összefüggő jövedelmi viszonyok határozzák meg. Míg a 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők körében alig 3%-os a könyvvásárlók aránya, addig a felsőfokú végzettségűek esetében már minden második ember ebbe a körbe tartozik.

A vásárlók közel fele idén már legalább 4 könyvet vett, de a havi rendszerességgel vásárlók aránya is eléri a 8%-ot. A könyvvásárlók közül csupán minden nyolcadikról mondható el, hogy alkalmi fogyasztó, azaz a vizsgált 11 hónap alatt mindössze 1 könyvet vett.

konyvpiac_02

Karácsonyi szezon

A karácsonyi szezon a könyvek esetében is nagyon jelentős szerepet tölt be az egész éves forgalomban. A november-decemberi eladások jellemzően az egész éves vásárlás 30-35%-át teszik ki. Ez a trend várhatóan az idei karácsony esetében is igaz lesz, hiszen a GKI Digital korábbi felmérése alapján a karácsonyfák alatt az 5. legnépszerűbb ajándék lesz a nyomtatott könyv.

A kutatás alapján a felnőtt lakosság 9%-a jelezte, hogy az ünnepi időszak alatt is tervezi legalább egy könyv vásárlását. Mindezek alapján a decemberi eladások a teljes éves forgalom közel 20%-át érhetik el, ami az első 11 hónap több mint 13,5 milliós eladott példányszámát további 2,8 millió darabszámmal emelheti meg. Így idén az eladott példányszám mintegy 16,4 millió könyv körül várható, ami – az MKKE hivatalos adatai alapján – 3%-al marad el a 2013-as szinttől.

Kutatásunkban részletesen foglalkoztunk az e-könyv piac helyzetével is. Az erről szóló összeállításunkat január elején közöljük.

A felmérést a GKI Digital készítette, 1000 fős, országosan reprezentatív mintán, 18 éven felüli lakosság körében, 2014 novemberében.

Share This